Oldal kiválasztása

Úgy voltunk vele, hogy ha már karácsonyi szünet van akkor menjünk el együtt túrázni amit félig céges, félig haveri alapon kéne megoldani. Én előző este érkeztem Németországból, a srácok pedig tartottak egy társasos estet. Kocsival terveztük az utazást és hogy egész nap tudjunk túrázni már korán oda szerettünk volna érni. Cirka 250km autóval, aminek a nagy része természetesen autópálya így az átlagos menetidő olyan 2,5 óra. Reggel 4:30 körül volt a megbeszélt tali, ergo hogy a srácok felvesznek engem. Na hát ebből lett vagy fél óra csúszás, mert Laci táskájának kiszakadt az ivózsákja. Plusz reggel szakadt az eső és olyan +4/5 fok volt, Budapesten legalábbis. Nem túl szép kilátások…én pedig már úgy indítottam hogy Németországban hagytam a kamáslim. Ezt amúgy még előző nap a kedves feleségem orvosolta a Decathlonban. Nézve az esőt azt gondoltam, hogy epic sárdagonya lesz ebből. Például így nézett ki a táj amikor megérkeztünk (jobbra).

De ne rohanjunk ennyire előre. Mint említettem némi késéssel a srácok felvettek, Waze-nek feltettük a kérdést, hogy melyik út megyen itt Regécre és tűz. Full sötét és eső. Laci aki szinten nemrég költözött haza külföldről még nem nézte át a kocsiját töviről hegyire, úgyhogy most kiderült, hogy az ablaktörlő lapátok gyakorlatilag már csak dísznek vannak a kocsin. 🙂 Kvázi jobb volt nem járatni, mert úgy maszatolt. Még jó, hogy semmi forgalom nem volt az utakon.

Épségben megérkeztünk Regécre ahol a kocsit hagytuk. Itt leraktuk a kocsit, felvettük a túraruhát és a bakancsokat. Ekkor szépen szállingózott a hó, de a faluban nem igazán maradt meg belőle semmi. Rögtön mellettünk volt egy kis közért, ahol számításaink szerint mértek Sör-Unicum kombót. Ezen gyorsan túl is estünk, mert hidegben felelősségteljes túrázó soha nem indul el rövid nélkül :D. Én még vettem gyorsan AAA-s elemeket a fejlámpámba a biztonság kedvéért. Egy gyors mosdólátogatás (ami egyébként bőven elváráson felül karban volt tartva) és nekivágtunk a kijelölt tracknek. A technikát nem hagytuk ki belőle, Laci Garmin óráján rajta volt a teljes útvonal és rezgéssel is figyelmeztetett volna, ha letérünk róla.

Hiába a lélekerősítő és a cuki steaknek valók, azért a szürke és sáros idő kicsit rányomta a bélyegét a hangulatomra. Napsütésre vagy hóra vártam, de a kezdés távol állt mindkettőtől. Sebaj rögtön az elején kicsit elvesztettük a jelzést GPS ide vagy oda, bár azért nagyon eltévedni nem lehetett. A Regéci vár volt az első célpontunk, amit kisvártatva el is értünk. A vár 639m tengerszint feletti magassága bőven elég volt ahhoz, hogy a táj fehérbe burkolózzon. Gyorsan nekiláttunk hát selfieket lőni, hogy az otthoniak is elhiggyék hogy mi már hóban vagyunk.

Ezután ismét lejjebb ereszkedtünk és megint megszűnt a szép havas táj. Igazából nem volt zavaró, hiszen igazi sár nem volt és sokszor volt részünk gyönyörűbbnél gyönyörűbb kilátásban. Egyik alkalommal láttunk az ösvényünkről egy kiugró tisztást, még csak a hegy közepén jártunk. A másik hegyoldalra nagyon szép kilátás nyújtott, illetve egy kis művelődésre is alkalmat adott. Ez volt a Czárán pihenő, névadója pedig Czárán Gyula első magyar turisztikai szakember. Itt tartottunk egy kis pihenőt, ettünk egy szendvicset és ittunk meleg teát a termoszunkból. Többek közt ekkor tűnt fel hogy milyen csönd van. Igazából csak a természet hangját lehetett hallani. Hol a szél és a fák susogását, hol a madarak távoli énekét lehetett hallani. Igaznak bizonyult a feltételezésünk miszerint a Zemplén egy nagyszerű hely, ha nem akarsz lépten-nyomon emberekbe botlani (vs Normafa ha esik a hó). Itt volt az ideje, hogy induljunk tovább és újra havas tájak felé vettük az irányt.

Újra hóban a csapat, épp egy kis orientációs ellenőrzést tartunk.

Ezután jött a kedvenc szakaszom. A hó megállíthatatlanul esett tovább és a friss hó mélysége olyan 20-25 cm lehetett. A tempónk kicsit lassult a mély hó miatt, de az élmény kárpótolt mindenért. Peti, aki edzett túravezető is, ismert egy jó helyet ahol gyönyörű kilátásra számíthattunk a hófödte Zemplénre. Mielőtt felértünk volna át kellett menni egy olyan szakaszon ahol a mély hó alatt sár és csordogáló víz volt. Itt igyekeztünk egymás nyomában maradni, már ha az előttünk lévő nem szívta meg és süllyedt el teljesen. Nem volt vészes, hamar túl is jutottunk rajta és egy erdős részen kaptattunk fel a kilátást nyújtó szirtre. Persze itt is kellett fényképezkedni: hóval, egymással, faággal 😀 Itt egy kis galéria rólunk és arról hogy mit láttunk:

Innentől már hazafele vezetett az utunk. Még jó ideig mély hóban lehetett bandukolni, de ezt egyikünk se bánta. Azért kezdtünk álmosak és éhesek lenni, ami talán nem csoda mert már hajnaltól fenn voltunk. Néha bedobtunk egy banánt és/vagy egy energiaszeletet, hogy addig is míg a szállásra érünk legyen bennünk valami kraft. Először vissza kellett menni a kocsiért Regécre, hogy onnan átvezessünk Komlóskára a Sólyomvár Panzióba.

Azért még volt egy olyan apróság, hogy a visszaúton egy patak mederben vezetett a hivatalos ösvény és mivel addigra besötétedett fel kell venni a fejlámpákat. Ahogy az lenni szokott Murphy törvénye azonnal hatályba lépett és Laci fejlámpájában megadta magát az elem. Az enyém ugye full maxon volt, neki viszont csak halványan világított. Szerencsére épségben leértünk és még az autó is volt ahol hagytuk. Pár utolsó kép a visszaútról:

Komlóskán a panzió (link a honlapjukhoz) tényleg pazar volt a környékhez mérten, meg úgy abszolút értelemben is nagyon rendben volt. Meleg szoba, forró zuhany és vacsora várt minket. Roppant kedvesek voltak a panzióban, sejthetően tulajdonosok dolgoztak a műszakban. A kedvességből ítélve nagy elvárásokkal ültünk az asztalhoz és természetesen sztrapacskát kértünk. Nos…sajnos még alacsony elvárással se lehetne túl sok jót mondani az eredményre 🙁 Amit megspékeltek egy